A lakatosműhelyből szemlélve a veterán autókat nem igazán érthető, hogy egyes gépek ára miért tanyázik a béka hátsója alatt, miközben másoké miért az utasszállító repülők légifolyosóján cövekel. Vaslemezből van ez is, az is. Persze értem én, hogy kultusz, meg felkapottság, esetenként ritkaság, de akkor is, túl nagyok a különbségek. Például a 190SL Mercedes ára az egekben, miközben több mint 25 000 darabot gyártottak belőle és szerencsére veterános viszonylatban rengeteg megmaradt. Az 1,9 literes motor 105 lóerős maximumot produkál, tehát még azt sem mondhatjuk, hogy aszfaltszaggatásból jeleskedne vagy a hangja lenne szenzációs. Persze jó öreg és a formája tényleg mesteri, az izgalmas ívelések és a sok domborulat kívánatosan karakteres autót varázsol a ki tetőnélküli németből. Aztán, amikor először találkoztam egy javításra váró példánnyal a műhelyben, kicsit kezdtem megvilágosodni. No nem teljesen, de már tudom, hogy nem minden autó kasztnija áll vaslemezből, legalábbis nem csak abból. Ugyanis a 190 SL tele van alumíniummal. Adott egy nagyon masszív padlólemez, ami tulajdonképpen az autó törzsét biztosítja. A hossztartók szépen elnyúlnak előre és hátra egyaránt, de az A és a B oszlop már nem vas, hanem könnyűfém öntvény csakúgy, mint a műszerfal és mind csavarokkal kapcsolódik a kasztnihoz. Arról sajnos lövésem sincs, hogy ez miért jó, de még tippelni sem nagyon tudok. A mai világból kiindulva talán a súlycsökkentés vonalon kereshetném a magyarázatot, de 1955-ben nem hiszem, hogy a kilókkal bajlódtak volna. Elképzelhető, hogy masszívabbak az alu egységek, talán nagyobb merevséget adnak az autónak, nem tudom. Azonban mindenképpen különlegességnek számítanak és egyben a felújítási munkát is nehezítik.