A második világháború után szép számmal születtek furcsa közlekedési eszközök, általában a megfizethetőség jegyében. A csodabogarak között olyan érdekes konstrukciójú masinák is feltűntek, mint például a Messerschmitt Kabinenroller, amellyel manapság nem könnyű találkozni, de szerencsémre sikerült. Karaszi Zsigmond régóta rajong az öreg járművekért, a Kabinenrollerre nagyjából 25 éve figyelt fel és azóta ott motoszkált a fejében, hogy egyszer jó lenne a garázsban tudni egy szépen felújított példányt. Aztán pár évvel ezelőtt Fortuna istennő volt oly kegyes és rákacsintott, bár a nagy örömben, akadt némi üröm. Zsigmond egyik asztalos barátja segített valakinek költözködni Piliscsabán és amikor a padláson szortíroztak, meglátta a vicces ócskavasat. Emlékezett, hogy valami ilyesmit keresgél már régóta a cimborája, aki amint tudomást szerzett az információról, fénysebességgel érkezett az ominózus padlásra, ahol a régen vágyott romot azonnal megvásárolta. Érdekes mellékszál, hogy ez volt Zsigmond első oldtimer autója, amire a felesége azt mondta, hogy „vedd meg”.
A nagy boldogságot azonban árnyalja egy apróság, mégpedig, hogy nincsenek meg a jármű papírjai, így egy megmaradt magyar rendszám alapján kellene megtalálni a hivatalos tulajdonost, de úgy tűnik, hogy ez közel lehetetlen feladat hazánkban. Azért Zsigmond kitartóan próbálkozik és ezúton is kéri, hogy aki bármit tud az NE 82-98 rendszámú, piros Messerschmitt KR200 régi tulajdonosáról, az jelentkezzen. A járműről annyi ismeretes, hogy a piliscsabai tulajdonostól nagyjából 20 éve kérdezték meg a Római-parton, hogy kell-e neki a roncs vagy inkább dobják ki.
Az 1960-as évjáratú háromkerekű siralmas állapotban várta az újjászületést, ráadásul hiányzott belőle a motor, számos elektromos berendezés, többek között az első lámpák, műszerek, a teteje és rengeteg apróság. A Kabinenrollereket (KR175, KR200 és KR201) több mint tíz évig gyártották és nagyjából 55 000 darab hagyta el a gyárkapukat, így szerencsére viszonylag sok példányt sikerült megmenteni az enyészettől és komoly rajongói klubok alakultak szerte a világban. Zsigmond a német fanoktól kapott rengeteg tanácsot, ötletet és a segítségükkel szerezte be a szükséges alkatrészek jelentős részét, tegyük hozzá, egész normális áron. Voltak persze húzósabb tételek, mint például a közel 200 köbcentis, egy hengeres, kétütemű, léghűtéses, 10 lóerős Sachs blokk vagy a színezett buboréktető, amely 900 eurót kóstált. A szépség nagyjából két évéig készült, igaz nem teljes gőzzel, de a végeredmény magáért beszél. A mélyreható renoválást még a legapróbb csavar sem úszta meg, ennek és persze a fényezési anyagok, illetve technikák fejlődésének köszönhetően a KR200 szebb, mint újkorában. A piliscsabai tulajdonos majdnem elájult, amikor viszontlátta a régi padlástartozékát, de a kis Messerschmitt mindenhol temérdek elismerést zsebel be, ahol csak megjelenik. Az emberek korra, nemre való tekintet nélkül imádják, mosolyognak és álmélkodnak, amikor megpillantják, majd az ocsúdás után fényképezik, amivel csak tudják. Volt, hogy az autópályán kétszer körbe autózták a speciális, egyedi tervezésű trélert, hogy szemügyre vehessék a tartalmát.
Amikor megkérdeztem Zsigmondot, hogy milyen vezetni, azzal kezdte, hogy mindenképpen érdekes, de 60 km/órás sebességnél nem nagyon megy gyorsabban, mert veszélyben érzi magát. Elméletileg közel 105 km/órás csúcsra képes a rendkívül direkt kormányzású szerkezet és lakott területen belül egész szépen tartható vele a forgalom ritmusa. Persze picike, ezért az emberben gyakran ott motoszkál a gondolat, nehogy eltapossák a nagyobbak. A tető miatt általában iszonyú meleg van a fedélzeten, cserébe pazar a kilátás. Meglepően kényelmes, főleg a hátul ülőnek, aki a két lábát, a vezető mellet teljes előre tudja nyújtani. Hobbiautónak keresve sem lehetne jobbat találni.
