Megtudtam, hogy szombaton műhelygyakorlat lesz 104-es Peugeot-ból. Gondoltam ott a helyem, bár a kibicet senki sem szereti, de majd próbálok keveset beleokoskodni, döntöttem magamban. A könnyed szombat délutáni szerelés története azonban jóval korábbra nyúlik vissza. János barátja Attila rajong az öreg Peugeot géperejű járművekért, ezért amikor a meglévő kettő mellé felkínáltak eladásra neki egy harmadikat, nem sokat teketóriázott. A vételárat le sem merem írni, a tranzakciót talán szerencsésebb inkább ajándékozásnak hívni, annyira csekély összegért cserélt gazdát az 1978-as oroszlán. Attila a fehér 104-est (a szín fontos, mert van neki egy zöld is) igazából alkatrésznek szánta, de amikor felmérte, hogy milyen állapotban van, úgy döntött kár lenne érte. Megkezdődött a karbantartási sorozat, amelynek a szombati kuplungozás közel sem az első állomása volt. Elképzelhető, hogy titkon historic ralizni szeretne Attila, csak még nem mert szólni, hogy Jánost szeretné szerelőnek. Minden esetre a felkészülést megkezdték, hiszen lassan hetente szedik ki a Pug-ból a motort, ennél jobb gyakorlatozást pedig nem is lehetne elképzelni.
A találgatást félre téve a probléma a motor gépházon belüli helyzetével van, ugyanis fekszik. Nagyon könnyű hozzáférni a vízpumpához, a termosztáthoz, a generátorhoz és az önindítóhoz, de abban a pillanatban, ha a vezérlést vagy a kuplungot kell kezelésbe venni, akkor az erőforrást lehet kiemelni. Márpedig amikor kiderült, hogy a szelephimbát pöcögtető pálcika (restellem, de nem jegyeztem meg a nevét) durva kopását hegesztéssel töltötte fel valaki korábban, nem volt mese, helyre kellett tenni a dolgokat és a vezérlésben nem ez volt az egyetlen gond. Szombaton pedig a kuplungon volt a sor és igen, joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem lehetett egy kalap alatt megcsinálni mindent. A válasz egyszerű, sajnos a tengelykapcsolós probléma csak a napokban jelentkezett, így a motort lehetett újra kiszerelni. A műveletet Attila barátja, Pisti is segítette, akit természetesen szintén nem hagynak hidegen a Peugeot-ok.
Amikor az események közepébe csöppentem, a srácok már végeztek az új alkatrészek beépítésével és éppen próbálták a váltót a helyére illeszteni, de a nagy fémdarab nem adta magát. Az utolsó centin mindig elakadt. Verejtékes küzdelmet követően, amelyben mindent megpróbáltak a fiúk, nem tudni hogyan és miért, de egy pillanat alatt a helyére csúszott. Ettől a momentumtól kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Gyorsan foglalták el sorban a helyüket az alkatrészek, csövek, bowdenek. Attila nekiállta első féktárcsákat és betéteket cserélni, közben egy felvetett kérdésre gyorsan összeszámolta nagyjából a beépített alkatrészek árát. Durván 20 000-es összeget említett. A kis 104-es pedig napról napra jobb állapotú és ha Attila lelkesedése kitart, akkor még sokáig fogja róni az utakat. Persze érzem én, hogy nem utoljára járt János műhelyében.