Szegény Mercedes valószínűleg már nagyon számkivetettnek érezte magát, ugyanis hónapok óta „félredobva” ácsingózott a sarokban. Persze ezt nem szabad szó szerint érteni, mert akkora bálna, hogy a fél műhelyt elfoglalja, kerülgetése miatt János lábába úgy szaladnak a pluszkilométerek, mint egy korlátlan benzinkártyával ellátott, céges Passatba. A tétlenkedés oka, hogy a tulajdonos csak lassan csepegteti a szükséges alkatrészeket és még mindig nem érkezett meg az összes. Ettől függetlenül János és Attila megélezték a fejszét és belevágták abba a bizonyos nagy fába, amely jelen esetben csillagot hord az orrán.

Az Adenauerről tudni kell, hogy 12 éve készül, no persze nem folyamatosan. A hírek szerint már többen is próbálkoztak a tetőnyitó-szerkezet pozícionálásával és felszerelésével, de idáig senkinek sem sikerült. Tény, hogy aki az ajtókat úgy hegeszti meg, hogy a varraton számtalan helyen átszűrődik a fény, az talán jobb is, ha nem próbálkozik a komolyabb feladattal. Azt nem lehet tudni, hogy ki vágta le az autó tetejét és helyezett el merevítéseket a karosszérián, de jelen esetben nincs is jelentősége, János ugyanis kizárólag a tetőszerkezet helyretételére szerződött. Na jó, az ajtókat újrahegesztette, tényleg csúnyák voltak.

Szóval a hétvégére átért annyi alkatrész a műhelybe, hogy elkezdődhetett az agyalós munka. Szerencsére a tulajdonos biztosított az ablakkeretek összerakásához egy robbantott ábrát, amelyből idővel az is kiderült, hogy még mindig hiányoznak kisebb-nagyobb alkatrészek. A tettre kész „fiatalokat” persze ilyen problémák nem tartóztathatták fel, a Mercedes hátsó ablakkeretei szép lassan felvették az alapállapotukat. A folyamat olyan, mint egy Ikea bútor összeépítés. Az ember nézi az ábrákat, megkeresi a megfelelő építőelemet és csatlakoztatja az összeillő darabokat, csak itt, ha rosszul számolja le az előrefúrt lukakat, akkor nem a szekrényajtó csúszik lejjebb egy centivel.

János egyébként a környéken teljesen megbecsült szakember, sokan szeretik. Ennek megfelelően még szombaton is rendszeresen nyílt a műhelyajtó. Az egyik szomszéd egy vas valamivel a kezében érkezett gyógyító hegesztőpisztoly-rátételre, a másik, két girbe-gurba ásóval felszerelkezve tette tiszteletét. Természetesen mindketten kaptak segítséget, sőt, a szomszéd Laciéknak még aznap sikerült felásniuk a veteményeskertjüket, ami azért jó, mert a vakondokcsapat így sokkal könnyebben tud a föld alatt rodeózni.

A kis intermezzók nem zökkentették ki a srácokat, sikeresen megbirkóztak a rajzos-szerelős feladattal és mire besötétedett, a hátsó ablakkeretek elfoglalták helyüket. (Az emelőszerkezeteket János már korábban beépítette a helyükre.) Miután számos viszonyítási pont rendelkezésre állt, jöhetett a nagy tornamutatvány. A fiúk a tetőszerkezetet kinyitották, majd az égnek állították, mint egy nagy Merci totemoszlopot, de tekintettel arra, hogy egyikünk sem rajong őrülten a csillagosokért, az ima elmaradt. Miután a fémszörny elnyújtózott az Adenauer felett, következhetett a fejtörés. Képnézés, méricskélés, majd megint képnézés és megint méricskélés. Aztán János belobbantotta a hegesztőpisztolyt és kézremegés nélkül kivágott az autó kasztnijából mindkét oldalon egy-egy jókora darabot. A kaszabolós műveletet az eddigi próbálkozók nem tudták vagy nem merték meglépni, pedig a sikeres végeredményhez egyértelműen elengedhetetlen. Jelenleg itt tart a történet, de remélhetőleg tovább pörögnek az események és a vénség hamarosan működő tetőszerkezettel büszkélkedhet.