A látszat rendszerint csal és ezzel szerintem senkinek sem mondok újat. Ugye milyen szépek a húsok a hentes hűtőpultjában? Abban a megvilágításban lehet, hogy még én is szép lennék. Az élet más területén sincs ez másként, trükközés folyik ezerrel, de az a tapasztalat, hogy igényeljük, legalábbis a többségünk. A szemünk csúnyán megvezet minket. Az öltönyös emberben megbízunk, a szakad ruházatúnak még a kérdését is fenntartással fogadjuk. Azt gondoljuk, hogy az üvegpalota csempézett műhelyében már csak nem alkalmaznak kóklereket, míg a beton padlós koszos műhelyben biztosan azok vannak. (Erről majd a következő posztban.) A legtöbbünk észre sem veszi a valódi értékeket, a külsőségek jelentenek mindent. Ráadásul, ami jól néz ki, az ugye nem nagyon lehet rossz. Persze lelkünk mélyén tudjuk, hogy dehogyisnem.
Az autók, főleg az idős autók lemezei esetében is a látottakra alapozunk és ez rengeteg félreértéshez, bosszúsághoz vezet, az esetleges anyagi csapásról nem beszélve, amely a pénztárcánkat püföli véresre. Lassan azért van fejlődés, ugyanis egyre többen elhiszik, hogy a kis rozsdafolt rendszerint csak kívül kicsi. A festékrétegek alatt tekintélyes felületet igázhatott már le a korrózió, amit nem lehet némi pepecseléssel megnyugtatóan orvosolni. A látottak alapján pár ezer forintosra saccolt javítás egy szempillantás alatt öt, nem ritkán hat számjegyűvé dagadhat. Aztán ott van az autó értéke dolog. Amikor valaki vesz egy romot fillérekért, nehezen érti meg, hogy befoltozni egy lukat ugyan annyi idő, energia és anyag mondjuk egy ócska Audin, mint egy 40 éves, kabrió Mercin.
A hosszú felvezető után nézzünk néhány példát. A képen látható Citroen DS-t már eleve felújításra vásárolta a tulajdonosa. Hiába monda neki János, hogy nem kell szépet venni, hiszen darabokra lesz szedve és minden porcikája át lesz gyúrva, majd kap egy meseszép fényezést, nem számított. A szemtől érkező információk mindent felülírtak. Egy csúnya, de használható alapnak bizonyuló DS beszerezhető két-, háromezer euróért, míg a szép, de felújítandóért öt-, nyolcezret kérnek. Aztán persze miután a szépről lekerülnek a karosszériaelemek, a kárpitok és a szigetelőgumik, kiderül, hogy csodák nincsenek, a felszín alatt a vas csúnyán vesztére áll a korrózióval szemben.
Azt gondolhatnánk, hogy a technika mai színvonala mellett már nem kell foglalkozni a rozsdásodással, de perszer tévednénk. Az ok vélhetően az, hogy a gyárnak nem érdeke az örökkévalóságnak autót gyártania, így a galád korrózió az újszerű gépeknél is könnyen felütheti a fejét. Azt a trükköt most nem elemzem, hogy a gyárak általában az átrozsdásodásra vállalnak 8-10 év garanciát, nem a rozsdásodásra. Így eshetett meg, hogy a Mazda6-oson megjelent némi rozsda a hátsó sárvédő kerékívének közepe táján. Nem nagy ügy, gondolhatnánk, de mint a felvezetőben említettem, a látottak rendszerint nem fedik a valóságot. Amikor a festékbe mart a drótkorong kiderült, hogy a baj kiterjedtebb. Olyannyira, hogy lehúzódik egészen a küszöb végénél található csomópontig, ahol találkozik a küszöb, a sárvédő és a doblemez. A képen a rozsda rágta küszöbvég látható. Egy gyors kis folt behegesztése helyett következett egy félnapos, kemény, ívlegyártós munka és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az autót szét kellett szedni, össze kellett szerelni, továbbá el kellett juttatni a fényezőhöz és persze vissza. Mennyi idő, mennyi, költség, mennyi munka? Na, így szalad el a lakatolás ára.
A végére hagytam egy igazi csemegét. Az SL nemrégiben egy veteránautó-kiállításon vett részt, ahol körbe járták, megcsodálták, egyértelműen vágyakozva pillantottak rá. A képek alapján vélhetően mi sem tettünk volna másként. Azért a tulajdonos pár jelből sejtette, hogy a felszín alatt nincs minden rendben. Például tavaly lefittyedt az első lökhárító és amikor János próbálta visszahegeszteni a tartóját a kasztnihoz, kiderült, hogy a környéken nem nagyon van egészséges fém. A tulajdonos úgy döntött, hogy rendbe rakatja teljesen, mondván, azért olyan sok baja nem lehet. Persze látszott a csomagtartóba pillantva, hogy a futómű feletti keresztmerevítő jobb oldala hullámosra rogyott, feltehetően egy korábbi sérülés miatt, de ezen kívül szépek voltak a felületek. Aztán kicsit jobban megnézve már az is látszott, hogy jobb hátsó része centikkel alacsonyabban van, mint a bal. Az autó nem úszta meg a homokfúvót, amire a tulaj korábbi vélekedése szerint semmi szükség, hiszen szépen egyben van az autó, a vak is látja. Majd jött a hideg zuhany. Egyetlen hibátlan eleme sem volt a Mercinek, sőt, mindenhol felcinezett gödrök, kráterek és gyűrődések éktelenkedtek. A hátsó merevítő rogyása is sokkal nagyobbnak bizonyult, amire a kinyitása után derült fény. A legdurvábban a hátfal nézett ki, amin egy hatalmas árok vonult végig, aminek semmi keresnivalója sem volt ott. Természetesen a rozsdás részek sem hiányoztak az autóról, amin a rengeteg problémás részt rendkívül jól takart el a tekintélyes mennyiségű kitt és a szép fényezés.
