Jánosról tudni kell, hogy roppant béketűrő ember. Amikor egy nagyobb összeggel átverik, amikor más ékeskedik az ő tollával, amikor elcseni műhelyéből a különleges alkatrészeket a barátnak hitt emberke és amikor csúnyán keresztbe tesznek neki üzletileg, akkor is inkább csak magában, külső szemlélő számára alig láthatóan dühöng. Káromkodni még nem hallottam, maximum egy „fene egye meg” csúszott ki a száján még akkor is, amikor egy frissen hegesztett alkatrész túl forrónak bizonyult és kénytelen volt eldobni. Hozzáteszem, hogy szerintem azbesztből van a keze vagy a NASA fejlesztett neki egy láthatatlan, a meleget elnyelő kesztyűt, tehát amikor az ominózus alkatrészt eldobta, az olyan forró lehetett, hogy az én tenyerem nemes egyszerűséggel átégette volna. Egy szónak is száz a vége, János nem szitkozódik, nem szentségel, nem kiabál és szinte minden körülmény között megőrzi a hidegvérét. Azonban csak szinte, mert a héten volt alkalmam látni, hogy mit tesz az idegeivel egy DS.
Korábban már megtudtam, hogy a DS szerelés bonyolultnak látszik, de alapvetően könnyű feladat. Annak, akik több mint 100 darabot restaurált ebből a francia gyönyörűségből, már lehet hinni. Persze félautomata váltóval készült modelleknél a gázbowdenszakadás jóformán egy nagyobb meteor becsapódásával egyenértékű tragédia, de ettől az apróságtól eltekintve nem kell szívástól tartani. Aztán azért csak fény derült arra, hogy léteznek injektoros (szintén a félautomaták) DS-ek, amikre a fenti kitétel nem érvényes, ugyanis könnyű emberes feladatba beleszaladni a szűk helyeken, a rengeteg cső és kábel között. A hét elején János még vidáman hívott, ha szép „Istennőt” szeretnék látni, akkor a műhelyben a helyem. Amikor átértem, az autó elejéből már pár dolog hiányzott, többek között a két sárvédő a híres forgó lámpákkal. Nem láttam még DS motorteret ennyire részletesen, legjobban a jópofa zöld olajoshordó vonzotta a tekintetem. Érdekes, hogy a két hossztartó mennyire előrenyúlik, persze a géptető szép íveltetéséhez kell a hely, az „üres” első részben pedig pont jól elfér a pótkerék. Ügyes. Ellenben a rengeteg cső és számomra beazonosíthatatlan alkatrész kicsit rémisztő volt. Semmihez sem mernék hozzányúlni, még a kerékre is óvatosan támaszkodtam rá, nehogy elrontsak valamit. Szerencsére János nagyon képben van, türelmes tanárként magyarázta, hogy mi, micsoda.
Közben kiderült, hogy az autó nemrégiben egy másik „szak”műhelyben volt komolyabb javításon. Szép kis listát mellékeltek, hogy milyen műveleteket végeztek el a szépségen. Jánost a konkurenciáról rosszat mondani még nem hallottam, de szerintem még más sem. Most sem tette, csak kommentár nélkül megmutatta a felsorolást tartalmazó papírlapot és nem kételkedett abban, hogy elvégeztek mindent, ami azon szerepelt, ellenben közel tucatnyi hibával nem foglalkoztak. Természetesen a macerás dolgokról feledkeztek meg, illetve azért akadt ott is némi korrigálni való, ahol ügyködtek. Beépítetek például egy típusidegen csövet - mint kiderül már nem először -, amely menet közben borzalmas táncot járt és rendszeresen eltört. János hozatott a tulajdonossal egy DS-be valót és felrögzítette a gyárilag használt pontokra, ezzel a tétellel legközelebb 20 év múlva kell majd foglalkozni. A legtöbb orvoslásra váró probléma folyásból és szivárgásból állt és néhány csövet is cserélni kellett, főleg amelyik már attól három helyen eltört, ha csak szigorúbban ránéztek. Megtudtam azt is, hogy Awab bilincset nem szabad használni, mert túl nagy a feje és könnyen kinyiffanthatja a gumit. A jó megoldás a szalagozás, amihez apró fémlemezkéket és fémszalagot használ.
A gondok ott kezdődtek, amikor egyre több problémára derült fény, majd a kaput természetesen egy olajfolyás tette be. A tulajdonos és János ugyanis az autó alatt azon tanakodtak, hogy honnan jön a nemkívánatos fekete leves, főleg, hogy már tényleg minden szóba jöhető csövet és tömítést lecseréltek. Kis keresgélés után az olajgombában találták meg a ludast. Nem volt mese cserélni kellett. Igen ám, de a művelet majdnem egy gázbowdencserével ér fel, tehát eljött a rettegett Armageddon. Közben János idegeit egy Opel is próbára tette, a kettő együtt pedig olyan állapotba hozta, amely során nem éppen szép szavakkal illette azt a csigazabálót, aki megtervezte az olajgomba helyét és természetesen azt is felvázolta, hogy ennek az úriembernek melyik testrészével, kivel és mit kellene csinálnia. Nem láttam még János ilyen zaklatottan, elég sokat szitkozódott, miközben lehetetlenül kifacsart kézzel próbálta betekerni az új gombát a helyére. Többen állították egyöntetűen, hogy a küldetésben még maga Tom Cruise is elvérezne, pedig már három felvonásban láthattuk, hogy a lehetetlennel is megbirkózik. Nem vagyok rá büszke, de még én is a motor kiszerelésre tettem javaslatot. Őrült szenvedés után János egyszer csak a levegőbe emelte kezeit és felkiáltott, hogy „a helyén van”, majd a mosolyából kicsit visszavéve hozzátette, már csak a sarut, az alátétet és a nyolcas anyát kell felcsavarozni rá. Le a kalappal előtte, megcsinálta. Hátravan még egy csőcsere, illetve János szavaival élve „kis babusgatás” és az Istennő újfent róhatja a kilométereket.
János és a műhely.
